2019. március 6-án a történelem és társadalomismeret fakultációs diákok elutaztak két kísérőtanárral, Szalai Melinda tanárnővel és Szatmári Gábor tanár úrral, illetve az ebesi Széchényi Ferenc Tájmúzeum munkatársaival Recskre, majd Eger városába.
A Recski Kényszermunkatábor helyszínén idegenvezető segítségével megismerhettük a tábor felépítését, a munka- és életkörülményeket. Betekintést nyerhettünk egy barakk belsejébe és a fogvatartottak szomorú mindennapjaiba. Idegenvezetőnk eközben igaz történetekkel színesítette a túránkat.
A következő állomásunk a történelmi helyszínekben bővelkedő Eger volt. Szatmári Gábor tanár úr mesélt nekünk a várháborúk időszakáról, ellátogattunk a Dobó térre, ahol a történelmi belváros barokk hangulatú épületeiben gyönyörködhettünk, illetve megtekintettük a Bazilikát.
Ezt követően egy kicsit lazább program következett, melynek keretében ki-ki kedvére nézelődhetett, vásárolgathatott.
Körülbelül délután 5-re már vissza is értünk kiindulási pontunkhoz, a Gimihez, és élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Simon Boglárka 12. A