1. február 15-16-án vettünk részt a Tudományos Diákkörök XIX. Élet- és környezettudományi Tematikus Konferencián, amely Szekszárdon került megrendezésre. Részvételünket több hónapos felkészülés előzte meg, amely során bekapcsolódhattunk a Debreceni Egyetem Gyógyszertechnológiai Tanszékének kutatómunkájába. Mentorunk dr. Nemes Dániel volt, aki megismertetett minket a laboratóriumi munka módszereivel. Kutatásunk középpontjában egy olyan protokoll kidolgozása állt, amelyet számtalan gyógyszerészeti alapanyagra nézve el lehet végezni, és a kapott eredmények jelentősen megkönnyíthetik egy későbbi, akár már élő szervezeten végzendő kísérlet tervezhetőségét.

A verseny során 10 perc állt rendelkezésünkre, hogy bemutassuk prezentációnkat, majd ezt követte az 5 perces vita, amely során a Pécsi Tudományegyetemről, illetve egy Tolna megyei középiskolából érkezett 3 fős zsűri kérdéseket tett fel az elhangzottakkal kapcsolatban. Továbbá lehetőségünk volt meghallgatni a velünk egy szekcióban lévő előadásokat is, amelyekből számos új információra tehettünk szert.

Összességében elmondhatjuk, hogy sikerült helytállnunk a versenyen és egy nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött. A tapasztalatok, amelyekkel gazdagodtunk a későbbi tanulmányaink során is hasznunkra fognak válni. Ezt a lehetőséget, illetve a támogató hozzáállást ezúton is köszönjük a Hőgyes Endre Gimnáziumnak.

Izgatottan várjuk a Kárpát-medencei döntőt.

Antal Laura, Bódi Ádám 12.e