Get Adobe Flash player





A Hőgyes Gálát a Hőgyes Endre Gimnáziumért Alapítvány szervezte.A rendezvény elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson a gimnázium tehetséges tanulóinak, hogy megmutathassák, a tanulmányi eredményeik mellett milyen szerteágazó tehetséggel rendelkeznek. Az adott művészeti területnek ők valamennyien elkötelezett képviselői, és versenyeredmények sokasága bizonyítja, hogy nem csak elkötelezettek, de sikeresek is. Az est során nem csak a fellépésekkel szórakoztatták a kedves közönséget, hanem az országosan kiemelkedő tanulmányi-, illetve sporteredményt elérő tanulók és felkészítő tanáraik díjazása is itt történt.

Elismerést vehetett át:

  • Gém Viktória 8.e osztályos tanuló a Varga Tamás Matematika Versenyen elért 46. helyezéséért, felkészítő tanára Deli Lajos; a  „Lángész Kerestetik” versenyen elért 5. helyezéséért, felkészítő tanára Tóthné Koncsik Ágnes
  • Kis Károly 8.e osztályos tanuló a Varga Tamás Matematika Versenyen elért 49. helyezéséért, felkészítő tanára Deli Lajos; a „Lángész Kerestetik”  versenyen elért 5. helyezéséért,  felkészítő tanára Tóthné Koncsik Ágnes
  • Kölcsei Viktória 8.e osztályos tanuló a „Lángész Kerestetik” versenyen elért 5. helyezéséért,  felkészítő tanára Tóthné Koncsik Ágnes.
  • Az  Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Versenyen elért  23. helyezéséért elismerést vehet át Antal Laura 9.e osztályos tanuló, felkészítő tanára Hüvelyes Lajosné.
  • Sek Veronika 9.e osztályos tanuló a Lotz Szövegértési Versenyen elért  11. helyezéséért, felkészítő tanára Váradi Orsolya.
  • A Kenguru Nemzetközi Matematika Versenyen elért 13. és az Arany Dániel Matematika Versenyen elért 26. helyezéséért elismerésben részesül Kiss Péter 9.e osztályos tanuló, felkészítő tanára Dankó Sándor
  • Lajtos Patrik 7.e osztályos tanuló a IV. korcsoportos Kyokushin Karate Diákolimpián elért 3. helyezéséért
  • Kígyós Kíra 8.e osztályos tanuló a IV. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 7. helyezéséért
  • Kígyós Karina 8.e osztályos tanuló a IV. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 14. helyezéséért
  • Tóth Tamás 9.b osztályos tanuló a IV. korcsoportos  Sakk Diákolimpián elért 3. helyezéséért
  • Kaszás János 9.c osztályos tanuló a V. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia A kategóriájában elért 11. helyezéséért 
  • Kovács Kitti 10.e osztályos tanuló aki az V. korcsoportos Atlétika Diákolimpia országos döntőjébe jutott. Az országos döntő a hétvégén kerül megrendezésre, Kittinek sok sikert kívánunk!
  • Palczert Benedek 10.e osztályos tanuló az V. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 9. helyezéséért
  • Sóvágó Gábor 10.e osztályos tanuló az Úszó Diákolimpia B kategóriájában 100m mellúszásban elért 4. helyezéséért
  • Szilágyi Kata 10.e osztályos tanuló az V. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 1. helyezéséért
  • Joó Balázs 11.A osztályos tanuló a VI. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 8. helyezéséért
  • Némethy Fruzsina 11.c osztályos tanuló a a VI. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia A kategóriájában elért 5. helyezéséért
  • Somogyi Ágnes 11.c osztályos tanuló a a VI. korcsoportos Tollaslabda Diákolimpia B kategóriájában elért 8. helyezéséért

A Hőgyes Endre Gimnáziumért Alapítvány Kuratóriuma és az iskola vezetése emlékplakettel ismeri el az országos tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményt elért tanulók felkészítéséért a következő pedagógusok munkáját:

  • Árváné Márton Erzsébet
  • Dankó Sándor
  • Deli Lajos
  • Hüvelyes Lajosné
  • Szántóné Nyircsák Eleonóra
  • Tóthné Koncsik Ágnes
  • Váradi Orsolya.

A díjazottaknak gratulálunk!