Get Adobe Flash player

„Kedves Tanárnő! Jöjjenek jövőre is, ilyen intelligens csoportot mindig szívesen látunk!” – ezekkel a szavakkal köszönt el osztályunktól Vársonkolyoson a panzió tulajdonosa június 10-én, s szinte ugyanezeket a szavakat hallottuk buszsofőrünktől Hajdúszoboszlón a parkolóban, hazaérkezésünk után. Mit mondjak? Tudtam, de jól esett másoktól is hallani....



Miután 7. osztályban Bogácson, 8. osztályban Szentendrén töltöttünk emlékezetes napokat, most mertünk egy kicsit nagyobbat álmodni, s június 9-én reggel elindult a buszunk Vársonkolyos felé. Így persze egyszerűnek tűnik a dolog, valójában Lebedi Réka és szülei önzetlen előkészítő, szervező munkája nélkül sokkal nehezebb lett volna.


Pillanatok alatt átléptük a magyar-román határt, kikerültük Nagyváradot, s a Kolozsvár felé vezető úton sorra hagytuk el a településeket: Mezőtelegd, Örvénd, Élesd, Köröstopa, s már ott is voltunk Vársonkolyoson, a panzióban. Útközben kíváncsian kutattuk a hasonlóságot és a különbséget a mi falvaink és a kinti falvak között (házak, kerítések, szekerek, emberek …). A legszembetűnőbb persze az volt, hogy néhány kilométer megtétele után bármerre néztünk ki a buszból, síksághoz szokott tekintetünk hegyekbe ütközött: balra a Réz-hegység, jobbra a Királyerdő hegyei. A panzió gyönyörű helyen volt, és minden igényünket kielégítette: szép szobák, finom ételek, kedves kiszolgálás, biliárd, pingpong, konditerem, jakuzzi, hatalmas parkosított udvar. Miután lepakoltunk és megebédeltünk, elindultunk a túravezetőnkkel és hegyi mentőkkel az aznapra tervezett körülbelül 8 kilométeres hegyi-és barlangtúránkra. Sokszor a Sebes-Körös partján vezetett az utunk, néha csak a folyó morajlását hallottuk az erdő mélyéről, vagy éppen a hegy lábánál, alattunk. A Zichy-barlangot jártuk be, mely cseppköveivel, termeivel az Aggteleki Cseppkőbarlangra emlékeztetett bennünket. Nem igazán értettük, miért hangsúlyozták a túravezetők, hogy túracipő (de minimum recés talpú erős sportcipő) legyen mindenkin, és esőköpeny, de most megtudtuk! A ragyogó napsütést egyik pillanatról a másikra hatalmas eső váltotta fel, s még másfél órányira voltunk a szálláshelyünktől. Néha csúsztunk-másztunk, a túravezetőknek volt tennivalójuk bőven. Mire beértünk a panzióba, senkin nem volt egy négyzetcentiméternyi száraz felület sem! Most jött jól a forró fürdő! Vacsora után éjszakába nyúló biliárd-, pingpong- és kártyacsaták kezdődtek.


A kirándulás második napja Nagyváradé volt. Óriási szerencsénk, hogy Borbás László tanár úr eljött velünk, s itt ő volt az idegenvezetőnk. Minden zegét-zugát ismeri Nagyváradnak, mindenről mesélt, s mindenhez volt még egy története. Megnéztük a Római Katolikus Bazilikát, ami Románia legnagyobb barokk épülete, s itt található Szent László királyunk hermája, a Püspöki Palotát, a Kanonok- sort, az ortodox Holdas- templomot, a Városháza és a Színház gyönyörű épületét. A Fekete Sas palotáról megtudtuk, hogy Erdély egyik legszebb szecessziós műemléke, s hogy Nagyvárad egyik jelképe. Mesélt tanár úr Ady Endre és Juhász Gyula nagyváradi kötődéséről, még verseket is mondott, így még erősebb volt az élmény. Jó volt látni, ahogy a mai 15 éves diák meghatódva hallgatja Juhász Gyula Anna örök című versét, s próbálja elképzelni a hallottakat:a segédszínésznő nem is ismerte a költőt. Ilyen is lehet a szerelem… Sétáltunk egy nagyot a Fekete-Körös partján, a barátságos sétáló utcán, majd jólesően elfáradva, de élményekkel feltöltődve értünk Hajdúszoboszlóra.


Remélem, hogy sikerül hasonlóan jó kirándulást szervezni az osztályomnak a következő években is!


Deliné Tarcsai Mária osztályfőnök