1. május harmadikán gyönyörűen feldíszített termek fogadták az iskolánkba érkező végzősöket, családtagjaikat és barátaikat. Szerencsére az időjárás sem zavarta meg az ünnepi pillanatokat. A zápor csak a Szózat elhangzása után érkezett meg, de ekkor már a diákok a termükben fogadták a gratulációkat. A különleges alkalmat az égen megjelenő gyönyörű szivárvány is szimbolizálta.

A végzősök pályázhattak tanulmányi eredményük, közösségi munkájuk, a sport területén nyújtott teljesítményük és a megszerzett nyelvvizsgák alapján különböző kitüntetésekre. Az iskola legmagasabb kitüntetését, a Hőgyes-plakettet tízen kapták meg. Iskoláért elismeréssel, Nyelvmester címmel és Kitűnő tanuló plakettel is térhettek haza többen a ballagók közül.

Az Év Hőgyes-diákjai pályázat díjait dr. Oláh Csaba, iskolánk volt diákja adta át az első három helyezettnek, ők plakettet, oklevelet és pénzjutalmat is kaptak.

A tankerületünk a legtöbb eredményt elért végzőst, Kiss Péter 12. e osztályos tanulót külön elismerésben részesítette.

Az iskoláért a legtöbbet dolgozó szülőknek is jutalmat adtunk. Külön köszöntöttük azokat, akiknek legalább három gyermeke végzett intézményünkben.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak a nyugdíjba vonuló kollégáink munkájuk elismeréseként.

A 12. évfolyamosoknak az érettségi vizsgákon kell bizonyítani, hogy hasznosan töltötték itt az elmúlt éveket. Sok sikert, szép eredményeket kívánunk nekik a közép- és az emelt szintű vizsgáikhoz! Kívánjuk, hogy valósuljanak meg elképzeléseik, legyenek boldog emberek!

A végzősök búcsú beszéde egyértelműen kifejezi, hogy szerettek Hőgyes-diákok lenni, és hogy mit jelentett számukra itt tanulni, ebben a közösségben felnőni.

Árváné Márton Erzsébet